top of page

Wood Like

Wood Like – Fa? Szeretem.

 

A kézműves tevékenységeknek pszichológiai kutatások szerint prevenciós hatásuk van, védenek a stressztől és a környezeti ártalmaktól. A „kezünkkel való alkotás” egy olyan tudásforma, amely az utóbbi időben egyre inkább felértékelődik. A Wood Like brandet hat együttműködő partner álmodta meg azzal a céllal, hogy a fával való munka örömét és szépségét minden lehetséges módon közvetítse.

Wood Like program 2016 áprilisában a Construma – Otthon Design kiállításon debütált egy nagylélegzetű, modulokból építkező, látványos standdal, melyet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építészeti Intézete tervezett meg a Nyír-Demonich Zrt. rétegelt lemezekből és galvanizált fém elemekből álló láda-rendszerének felhasználásával. A Wood Like közelebbről vizsgálva nem pusztán egy kiállítási stand, hanem sokkal inkább egy jól felszerelt műhely, illetve Do It Yourself workshopok sorozata, amelyeken laikusok készíthettek designtárgyakat szakemberek vezetésével.

A nagy sikeren felbuzdulva 2016 szeptemberében a Design Hét keretén belül újraidnult a Wood Like. A kurzus során fából készült, egyedi, saját tárolóeszközöket készíthettek el a jelenlévők, az elkészült mindenféle „tárolódobozt” pedig haza is vihették az alkotók. 

A szervezők 2017-ben aktuális tartalommal töltötték meg a brandet és a Construma kiemelt témájának, a szakképzés népszerűsítésének szolgálatába állították. A fa- és bútoripari szakmák vonzóvá tétele érdekében a Wood Like logó égisze alatt látványos installáció és workshopok várták elsősorban a pályaválasztás előtt állókat és szüleiket, valamint akiket vonzott a fával való munka szépsége.

A stand látványos workshopjain középiskolások folyamatos szakmai bemutatókat tartottak, így vonzva be a szemlélődő közönséget a kétkezi alkotás világába. Az érdeklődők bekapcsolódhattak a konkrét munkába és alkotásaikat haza is vihették, a szintén folyamatos, WordSkills bemutatókon pedig a nemzetközi sikereket elért diákok szaktudásából kaphattak ízelítőt. Mindemellett a fővárosi szakközépiskolák és szakiskolák vizsgamunkáit egy minitárlat keretében egészen közelről is megcsodálhatta a nagyközönség.

Rendezvények

Programjaink között megtalálod a korábbi Wood Like workshopok összefoglalóit.

A szervezők nem egy pop-up akcióban, sokkal inkább egy hosszú távon is fenntartható brandben gondolkodik, amelyet időről-időre aktuális tartalmakkal töltenek meg. Egy összetevő egészen biztosan állandó: a fa, amelyet mindannyian nagyon szeretnek.

 

Együttműködő partnerek

2016-ban: BKIK, BKSzC Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola, HelloWood, Hungexpo, MOME Építészeti Intézet

MONO art&desig, Nyír-Demonich Zrt.

2017-ben: BKIK, BKSzC, BKSZC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, BKSZC Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma, Hungexpo, Nyír-Demonich Zrt.

bottom of page