top of page

2016. JANUÁRI HÍRLEVÉL

 

A Bútorszövetség a Faipari, Bútoripari és Erdészeti Ágazati Párbeszéd Bizottságot alkotó érdekképviseletek tagjaként hónapról hónapra az ágazat szempontjából hasznos témaköröket jár körül. Cikksorozatunk aktuális részében a magyarországi utódlás, generációváltás helyzetét, nehézségeit vesszük górcső alá.

 

Hazánkban jelenleg rengeteg olyan cég működik, köztük nagy százalékban faipari vállalkozás, mely több évtizedes múltra tekint vissza, foglalkoztatottaik száma eléri az 50 főt és tulajdonosaik átlag életkora közelít a 60 évhez. Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy a generációs gond, mint olyan, létezik. 

 

Ezek a cégvezetők a vállalkozás egyben tartására és a vagyon megtartására összpontosítanak. Ennek részben érzelmi okai vannak, hiszen a vállalkozást saját gyermeküknek tekintik, abban álmaikat, vágyaikat valósították meg, illetve felelősséget éreznek a munkavállalóik iránt. Az idő előrehaladtával rádöbbennek, hogy életművüket nincs kire hagyniuk. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a generációs különbségekből adódó problémákat a cégek nagy része nem éli túl. Ebben az is közrejátszik, hogy jelenleg a magyar fiatalságban tragikusan alacsony a vállalkozási hajlandóság.

 

20-25 évvel ezelőtt Magyarországon a családi vállalkozások sorra alakultak, az alapítás hátterében leggyakrabban a jobb megélhetés reménye húzódott meg, illetve igen gyakori volt, hogy valamilyen kényszerhelyzetre válaszul alapítottak céget. Az akkor alakult és azóta is jól prosperáló cégek vezetői mostanra értek el abba az életkorba, hogy cégüket átörökítsék.

 

A családi tulajdonban és irányítás alatt lévő vállalkozások speciálisak, sok esetben eltértek a családi szálakat nélkülöző szervezetektől. Mindenképpen pozitív az összetartó erő, a közös „vér“, az együtt átélt élmények, történetek, az egységes értékrend, mely megkönnyíti a napi a válsághelyzetek megoldását.

 

A célok általában jól megfogalmazottak, igényes, magas színvonalat próbálnak képviselni, dolgozóiknak hosszútávon egzisztenciális munkahelyet teremtenek. Általában alacsony a fluktuáció, stabil a gárda és nagy hangsúlyt fektetnek a szakmaiságra. Ugyanakkor mindezek a vezetés szakmaisága ellen dolgozhatnak, ha vezetői hatáskörből kell dönteni egy családtag ellen, vagy csak racionális döntést kell hozni egy érzelmileg túlfűtött helyzetben, cégen belüli személyi kapcsolatban.

 

Ha a vállalkozások ezekkel tisztában vannak és számolnak velük, akkor a családi dinamika olyan erőt, lendületet, versenyelőnyt tud adni, mellyel más szervezetek nem rendelkeznek. Ha viszont a család ezeket az előnyöket nem ismeri fel és nem él velük, mint pozitív előnyökkel, akkor az hosszútávra, zavart okoz a cégben, ami a család és a vállalkozás rovására megy.

 

Amennyiben érdekli Önt a téma, kérjük, jöjjön el a Bútorszövetség 2016 februárjában tartandó konferenciájára. Bővebb információért forduljon a Bútorszövetség Titkárságához.

bottom of page