BÚTOROZD BE VÁROSODAT!
Mindenkinek fontos, hogy milyen a lakása, kertje, munkahelye, és mindenkinek fontos, hogy közvetlen környezetét a saját ízlése szerint alakítsa, formálja. A budapestieknek az elmúlt időszakban egyre több lehetősége nyílik arra, hogy ne csak közvetlen környezetük, de városuk közös tereit, parkjait is saját elképzeléseik szerint alakítsák.
A FŐKERT Nonprofit Zrt. az FKF Nonprofit Zrt., a Design Terminál és a Hello Wood közösen kiírt pályázatának köszönhetően most újfent megerősödhet az „én városom” életérzés. A pályázó lakosoknak ezúttal arra van lehetősége, hogy ők maguk tervezzék meg a főváros parkjainak és egyre zöldebb köztereinek berendezési tárgyait.
Budapest parkjai, akárcsak egyre zöldülő közterei a város oázisaként működnek, amiket a lakók egyre intenzívebben és sokoldalúbban használnak az év minden napján. Városépítészeti szempontból azonban a parkok és terek közös problémája, hogy berendezésük – például a padok és a hulladékgyűjtők – gyakran elavultak, nem komfortosak, valamint nem tükröznek egységes arculatot.
Magyarország egyik legrégebbi (1867 óta működő) közszolgáltató társasága, a FŐKERT, a hazai kreatívipar fejlesztéséért felelős Design Terminál, a kreatív építészeti installációiról ismert alkotócsoport a Hello Wood, valamint a fővárosunk tisztaságáért felelős FKF Nonprofit Zrt. közös felhívásának célja, hogy a modern városi igényeknek is megfelelő, megnövekedett igénybevételre és terhelésre alkalmas köztéri bútorok és bútorcsaládok, illetve hulladékgyűjtők terveit támogassa, és egy prototípus erejéig meg is valósítsa.
A jó utcabútor kritériuma a kényelem mellett az, hogy egyszerre harmonizáljon az épített és természetes környezettel is. A pályázatnak nem titkolt célja az is, hogy lehetőséget adjon Budapest lakosainak arra, hogy saját tereiket és parkjaikat ők maguk is alakíthassák, ezzel is erősítve az „én városom” életérzést. A bútorok illeszkedhetnek Budapest sokszínű és izgalmas hangulatához, készülhetnek specifikusan egy-egy helyre vagy lehetnek funkció-orientáltak.
Fontos eleme volt a pályázatnak, hogy nem csupán egyetemisták és profi tervezők ötleteit várták, hanem általános és középiskolás diákok és nem szakmabeliek terveit is. A tíztagú szakmai zsűri 3-3 győztest hirdet diák, egyetemista, valamint profi kategóriában, illetve egy közönségdíj is kiosztásra kerül. A díjazottakat magas jutalom illeti, illetve a győztes pályamunkákból 2015 nyarán kültéri kiállítás nyílik Az összesen három és félmillió forint összdíjazású utcabútor-tervező pályázat a FŐKERT hosszú távú terveinek egyik első lépcsőfoka, aminek célja, hogy Budapest arculatát fiatal művészek és a városlakók közreműködésével alakítsák úgy, hogy hagyományos értékei megőrzése mellett meg tudjon felelni a XXI. századi igényeknek is. A nyertes bútorok prototípusait a nyáron mindenki kipróbálhatja a város kiemelt zöldterületein. A szervezők a pályázatot hagyományteremtő szándékkal indítják el, abban a reményben, hogy a jövőben egy-egy prototípusból akár Budapest köztereinek új, ikonikus eleme is megszülethessen.
A zsűri tagjai: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Főpolgármester-helyettes, Budapest Főváros Önkormányzata; Szabó József vezérigazgató, FŐKERT; Nagy Dénes zöldterület-fejlesztési igazgató, FŐKERT; Dr. Horváth Béla Ph.D vezérigazgató, FKF; Huszár András építész, Hello Wood; Szemerey Samu építész, Design Terminál; Wilhelm Gábor elnök, Bútor Szövetség; Lakos Dániel, MOME; MgrA. David Karásek, mmcité résztulajdonosa és formatervezője; Cosován Attila, CO&CO; Gábor Péter PhD. ágazatvezető, XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt.