top of page

Elnökségi ülés 2018. június

Fontos gondolatok a szakmai képzés jövőjéről

 

A jelenleg fennálló munkaerőhiány jelentős problémát okoz a fa - és bútoripari ágazatokban. Júniusi ülésünk egyik fő kérdése az volt, hogyan segíthetne a Szövetség érdemben a meglévő rendszer formálásában. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy jelenlegi struktúra nem igazodik a piaci igényekhez.

Bizonyos munkakörhöz ma már nem feltétlenül szükséges, hogy a dolgozó ismerje az egész szakmát, a cégek sokszor adott feladatkörökre keresnek alkalmazottat, megfelelő szakember hiányában azonban sokszor saját maguk képezik dolgozóikat.

Sokan szívesen fordulnak tanulmányaik, vagy egyéb munkájuk mellett kézműves szakmák felé. Ezek az emberek nem feltétlenül szeretnének hónapokat, vagy akár éveket tölteni az iskolapad mellett; sokszor egy-egy részterület megtanulása is elég a szakmai fejlődéshez, vagy új munkakör betöltéséhez.

Megoldást jelenthet az Ágazati Készségtanácsban is felmerült B körös képzések új kialakításának rendszere, melyben a vállalatok is aktívan részt tudnának venni. A szakmát a Készségtanácsban képviselő Koronka Lajos elmondása alapján olyan képzési struktúra felé kéne venni az irányt, ahol az iskola feladata inkább a biztos alapok lefektetése, míg a legújabb technológiák és a speciális szakterületek átadása az arra leginkább alkalmas vállalatokhoz kerülne.

A résztvevők elgondolása alapján olyan gyakorlatorientált műhelyek létrehozása a cél, ami hosszú távon befektetést jelent mindkét fél számára: fontos, hogy a tanulók motiváltak legyenek az ismeretanyag elsajátításában, majd az azt követő elhelyezkedésben, a képzést nyújtó vállalatnak pedig legyen presztízs a minőségi oktatás és a jó szakemberek képzése.

A minőségi képzés elengedhetetlen feltétele továbbá, hogy a tanulók olyan oktatóhoz kerüljenek, akik kiváló szakmai háttérrel rendelkeznek, ezt készek továbbadni, és képesek motiválni a diákokat arra, hogy hazai pályán kamatoztassák szakmai ismereteiket.

Hogyan tud ebben segíteni a Bútorszövetség?

A munkaerőpiacon jelenlévő problémák nem kizárólag a faiparra vonatkoznak: a különböző szakmai szervezetekkel való együttműködésre és az együttesen fellépők lobbierejére lenne szükség ahhoz, hogy a problémák és javaslatok eljussanak a kormányhoz. Érdemes tanulni egymástól: nagyon jól működnek például az informatikai képzések, a szakmai versenyek pedig minden területen fontosak.

A Bútorszövetség szakmai tanácsadóként részt tudna venni az új irányvonal kialakításában: szakmai hátterünk, valamint a Download Design és a Learniture programok tapasztalata és jövőbeli terveink mind segíthetik a képzési struktúra hatékony átalakítását.

Egy biztos: mielőbbi szemléletváltásra van szükség a szakképzésben.

bottom of page