
EU-s hírek, törvények
Az EFIC összefoglalója a Brexit jelenlegi helyzetéről
Az Európai Bútorszövetség összegyűjtötte a legfontosabb információkat és forráshelyeket, mi pedig összefoglaltuk nektek. Az eredeti angol szöveg itt olvasható.
Vegyi anyagok regisztrálása (REACH) - tudja meg mi a teendője!
Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek évente legalább egy tonna vegyi anyagot állítanak elő az EGT(Ebben az esetben: a 28 uniós tagállam, valamint Izland, Liechtenstein és Norvégia), illetve legalább egy tonna vegyi anyagot hoznak be az EGT területére, a szóban forgó anyagokat be kell jegyeztetniük a REACH-adatbázisban.

Tanulmányok az áruk Európán belüli szabad mozgásáról
Az Európai Parlament Belső Piac és Fogyasztóvédelmi Bizottsága (IMCO) nemrég közzétett két tanulmányt, melyek az Európán belüli szabad árumozgás előnyeire fókuszálnak. Az első tanulmány az EU egységes piacát és reáljövedelmének növekedési potenciálját elemzi, valamint konkrét becslést ad az egységes piacból származó bútoripari ágazat 1,8% -os hozzáadott értékére (15. o.).
Az IMCO Bizottság is kiadott egy tanulmányt, mely összegezi az elmúlt tíz évben (2009-2019) az áruk szabad mozgásának Direktíváit és Szabályozásait a harmonizáló és nem harmonizáló területeken, és javaslatokat tesz arra, hogy hogyan javítsák ezeket.

EESC jelentés a cirkuláris gazdasági stratégiákról
Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság nemrégiben jelentést adott ki a körkörös gazdaság stratégiáiról és ütemterveiről Európában. A jelentés meghatározza azokat a stratégiákat, amelyeket Európa különböző városaiban és régióiban fejlesztenek annak érdekében, hogy jobban megértsék a körforgásos gazdaság koncepcióját és lehetőségeit.

Szövetség a Gyúlékony anyag-mentes Bútorért
Tekintse meg a Gyúlékony Anyag-mentes Bútorért Hírlevelét, melyben tájékozódhat arról, hogy a Brit Parlament Környezetvédelmi Auditáló Bizottsága beszámol a Mérgező Vegyszerekről, olvasson az ECHA legutolsó tájékoztatásáról a veszélyes vegyszerek korlátozásának javaslatára vonatkozóan, továbbá a nyílt láng okozta tüzek legfrissebb vizsgálati eredményeiről és még sok egyébről a témában.

Az erdővédelem, mint az Európai Parlament lehetséges új prioritása
.Az erdővédelem lehet az Európai Parlament új prioritása. Peter Liese (EPP), az Európai Parlament német képviselője hangsúlyosan jelezte, hogy az Európai Parlament ENVI Bizottsága már tervezi ez ügyben a meghallgatást.
Felhívás projektjavaslatra
Támogassa a társadalmi párbeszédet!

SAWYER – egy akronima (szavak kezdőbetűiből képzett új szó), mely a következő tartalmat fedi: a bútor szektor növekvő fenntarthatóságához és cirkularitásához szükséges szaktudás és biztonság felismerésének holisztikus megközelítése.
Felhívás a jelenlegi lineáris gazdaság átfordítására egy jobban fenntartható és cirkuláris gazdasággá azért, hogy a következő generációk számára megtartsuk a természeti forrásokat és hogy növeljük a versenyképességet, az innovációt, hogy megtartsuk az egészségünket és a munkahelyeinket. Azonban ez olyan kihívásokkal jár, mint a szaktudás, biztonság, üzleti modellek és a vásárlói magatartás.
Vegyi anyagok, termékek és a keletkező hulladék kezelésének problémája

2018. szeptember 13-án hagyták jóvá az Európai Parlamentben azt az állásfoglalási indítványt, mely az aggodalomra okot adó vegyi anyagokkal, termékekkel, valamint az azok újrahasznosítására vonatkozó hiányos információkkal foglalkozik.
Az indítvány fontosabb pontjai a következők:
-
Kiemelten fontos a KKV-k számára, hogy egyértelmű információkhoz férhessenek hozzá a vegyi anyagok, termékek és hulladékok szabályozásáról.
-
Felszólítja a tagállamokat az Európai Vegyianyag-ügynökséggel együtt, hogy minden aggodalomra okot adó releváns anyagot terjesszenek be a REACH (rendelet a vegyianyagok bejegyzéséről, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról) jelöltlistájára.
-
Kiemeli, hogy a környezetbarát tervezésről szóló irányelv és a REACH együttes használatával vezessenek be új követelményeket az aggodalomra okot adó vegyi anyagok helyettesítésére
-
Javasolják termékútlevél használatának bevezetését, amely követhetővé teszi az adott termék összetevőinek nyomonkövetését.
Tájékoztató az EFIC júniusi elnökségi üléséről

Intézkedések munkavállalók biztonságának és egészségének javítása érdekében.
Az Európai Bizottság számos intézkedést elfogadott a munkavállalók biztonságának és egészségének javítása érdekében.
-
További, hét rákot okozó vegyszer határértékét és erre vonatkozó egyéb intézkedéseket állapítottak meg a rákkeltő és mutagén anyagokról szóló irányelvben. Az új anyagok listáját Wiesner úr (EFIC elnök) átvizsgálta és megállapította, hogy a változások a bútoripar szempontjából nem relevánsak. (A letölthető dokumentumban megtalálható a lista.)
-
Munkavállalók számára hasznos tanácsokat tartalmazó útmutatót készítettek, mely segít az egyre növekvő munkavédelmi kockázatokat kezelni.
-
Közzétették a folyamatban lévő, jövőre vonatkozó lépéseket:
- A következő kiegészítést a rákkeltő és mutagén anyagok irányelvére vonatkozóan 2018 elejére tervezik elkészíteni.
-
Ezzel párhuzamosan a munka tovább folyik a vegyi anyagokról szóló irányelv hatékonyságának és fontosságának növelésére.
A teljes sajtóközleményt és háttéranyagot angol nyelven itt találja.