top of page

Összeállt az új elnökség

Beszámoló a Bútorszövetség 2018. április 12-i közgyűléséről  
 
A Faipar napja című rendezvényen került sor a Bútorszövetség tisztújító közgyűlésére a Construmán.  A bútorszövetségi tagok szép számmal érkeztek, egyes cégek, iskolák több fővel is képviseltették magukat az eseményen. Elsőként Wilheim Gábor elnök úr beszélt, beszámolt a szövetség 2017-es tevékenységéről és bemutatta az éves mérleget. Ezt a tagok szavazással elfogadták. 34 szavazólapot osztottunk szét, így a szavazás érvényes volt, mivel a tagok több mint 50 % -a megjelent. (jelenleg 60 tagot számlál a Bútorszövetség). Ezután a levezető elnök, Kálmán István felkérte az elnökségre jelölt tagokat, hogy röviden mutatkozzanak be, mondják el, hogyan tudnának hozzájárulni a szövetség munkájához. A szabályzat értelmében először az új elnök személyéről döntöttek titkos szavazással  a tagok. A titkos szavazás eredményeképpen  Wilheim Gábor maradt az elnöki poszton, harmadik alkalommal választották meg, egyhangú többséggel. Az új elnökségi tagok megválasztásával folytatódott a közgyűlés. Elnökségi tag  jelöltek Babanetz Csaba, Cselényi József, Gera Zoltán, Kálmán Attila, Rétfalvi Gábor, Saly Péter, Várkoly Zoltán voltak.  Az új elnökségbe Babanetz Csaba, Cselényi József, Kálmán Attila, Rétfalvi Gábor urat választották meg.  Wilheim Gábor megkérte a jelöltséget elfogadókat  hogy szakértői szerepben,  tanácsadóként vegyenek részt az elnökség munkájában.  Babanecz  Csaba új szereplő az elnökségi tagok között. Mivel az Országos Asztalos és Faipari Szövetség (OAFSZ) elnökségének is tagja,  a két szervezet  szorosabbra fűzheti  kapcsolatát. ( Babanecz úr ezen kívül a EuroSkills helyettes főszakértője, és a Worldskills szakértőjeA közgyűlés jó hangulatban telt és eredményes volt.  A következő három évre összeállt a Bútorszövetség  új elnöksége, élén Wilheim Gáborral. A főtitkári pozíciót továbbra is Cselényi Krisztina látja majd el.
A közgyűlést előadás és kerekasztal beszélgetés követte, mely az ágazat egyik leghúsbavágóbb problémájára fókuszált:  „Hogyan hat a magyar faipari vállalatok jövőjére a 15 %-os munkaerőhiány?”Előadó Ligetfalvi Gábor történész volt, egyben ő vezette a beszélgetést.   A kerekasztal beszélgetés résztvevői: Koji László, a Construma fővédnöke, az ÉVOSZ elnöke, Wilheim Gábor, a Bútorszövetség elnöke, Valló Péter, a BKSzC főigazgatója.  A téma érdekesnek bizonyult, sokan hozzászóltak a jelenlevők közül. Koji László úr az ÉVOSZ elnökének beszámolója alapján kiderült, hogy a jövőben stratégiai partnerség alakulhat  az ÉVOSZ és a Bútorszövetség között, elsősorban az oktatás területén.

A következő elnökségi ülésre májusban kerül sor, ahol a Bútorszövetség elfogadja 2018-as programját. Erről bővebb tájékoztatást hamarosan küldünk!
 
Addig is tekintsék meg Wilheim Gábor 2017-es beszámolóját a honlapunkon!

Üdvözlettel: Bútorszövetség
 


 

bottom of page